ORVOSOK ÁLLATORVOSOK KAPOSVÁR

13 céget talál állatorvosok kifejezéssel kapcsolatosan Kaposváron

Állateledel, állatpatika Dr. Gippert Róbert

Állateledel, állatpatika Dr. Gippert Róbert

Kisállatrendelőnk Kaposváron 2000, Dombóváron 2010 óta működik, és ez idő alatt igyekeztünk szolgáltatásainkat úgy alakítani és bővíteni, hogy maximális mértékben meg tudjunk felelni az igényeknek.A kedvtelésből tartott állatok manapság hozzátartoznak az életünkhöz, sok esetben szinte családtagokká válnak.Évtizedekkel ezelőtt a gazdasági haszonállatok gyógyítása jelentette az állatorvosi tevékenység oroszlánrészét. A hobbi és egzotikus állatok előtérbe kerülésével nemcsak a szakmai képzésünket kellett megváltoztatni, hanem a működéshez szükséges feltételeket, felszereltséget is meg kellett teremteni. A mai korszerű rendelőkben már természetessé váltak azok az eszközök, amelyeket már a humán egészségügy terén is megszoktak a betegek. Ez alól a mi rendelőnk sem kivétel, hiszen olyan berendezések állnak a gyógyítás szolgálatában, mint a színes ultrahang, a digitális röntgen, teljes laborgéppark, endoszkópok és a biztonságos altatást szolgáló, légzést, keringést és szívműködést követő monitorok, illetve a legmodernebb altatógépek.A rutin betegellátáson kívül olyan speciális vizsgálatokat (komplett vérvizsgálat, időskori szűrővizsgálat, szemészeti, fogászati vizsgálatok, hivatalos dysplasia szűrés) és műtéteket (plasztikai sebészet, baleseti traumatológia, csontízületi műtétek, gerinc műtétek, stb.) is el tudunk végezni rendelőinkben, amit kisebb rendelőkben csak részben vagy egyáltalán nem tudnak megoldani.Nagyon sokan érkeznek hozzánk nemcsak Kaposvárról, hanem a környező településekről is.A környező állatorvos kollégáimnak köszönhetően a munkánk jelentős részét ma már a beküldött betegek jelentik, akik Somogy megye távolabbi részéről, Tolnából, Baranyából, Zalából és a legkülönbözőbb helyekről érkeznek.Ehhez nemcsak megfelelő tárgyi feltételekre, hanem szakmai tudásunk folyamatos fejlesztésére is szükség van, hogy mindig naprakészek tudjunk lenni.A klinikai szakképesítéseken kívül kollégáimmal folyamatosan részt veszünk mind hazai, mind külföldi konferenciákon, hogy a legújabb gyógyítási eljárásokat is elsajátítsuk. Rendelőnk tagja a Kisállat Neurológia Társaságnak (www.kisallatneurologia.hu) , melynek tagjai az ország különböző pontjain - így például nálunk is - azonnal el tudják látni a speciális idegrendszeri elváltozásokkal bíró állatokat ( gerincsérv, traumás fej/gerinc stb. sérülések, epilepsia). Partnerei vagyunk a Magyar Kisállat Ortopédiai Egyesületnek.

  • 7400 Kaposvár Hunyadi utca 5. Megnézem
  • +36 (30) 9467352Megnézem
  • rendelo@drgippert.huMegnézem
  • http://www.drgippert.hu

Állatorvosi Rendelő-Ebrehab Dr Benda Tibor

  • 7400 Kaposvár Tokaji utca 19. Megnézem
  • +36 (30) 9764899Megnézem
  • http://www.kaposvariallatorvos.hu

Állatorvosi Rendelő - Ebrehab

Állatorvosok

  • 7400 Kaposvár Tokaji u. 19. Megnézem
  • +36 (20) 3861621Megnézem
  • http://www.kaposvariallatorvos.hu

Állatorvosi Rendelő - Dr. Posza Elemér

Dr. Posza Elemér szakállatorvos vagyok. Több mint 40 éve dolgozom állatorvosként. Kutyákon és macskákon kívül, egyéb házi kedvencekkel is foglalkozom. Rendelőmben a betegkezelések mellett elvégzem a veszettség és egyéb védőoltások beadását, az állatok kullancs és más élősködők elleni védelmét. Vállalok ivartalanítást, és egyéb műtéteket, szülés levezetést, valamint microchip beültetést. Rendelési idő: hétfőtől csütörtökig: 16.00-tól 18.30-ig, szombaton 9.00-től 11.00-ig. Szükség esetén délelőtti rendelői betegellátást is vállalok, vagy házhoz megyek. Hívását: 30/605-605-0 számra várom.

  • 7400 Kaposvár Bajcsy-Zs. utca 32-34. Megnézem
  • +36 (30) 6056050Megnézem

Hirdetés

Állatorvosi Rendelő-Ebrehab

Állatorvosi Rendelő-Ebrehab

  • 7400 Kaposvár Tokaji utca 19. Megnézem
  • +36 (30) 9764899Megnézem
  • http://www.kaposvariallatorvos.hu

Dr. Állatorvosi Rendelő Posza Elemér

Rendelés: Hétfőtől-Csütörtökig 16.30-18.30; Szombat: 9-11-ig!

  • 7400 Kaposvár Bajcsy-Zs. utca 32-34. Megnézem
  • +36 (82) 422205Megnézem
Liz-Vet Kft.

Liz-Vet Kft.

  • 7400 Kaposvár Corvina tér 6 Megnézem
  • +36 (20) 5809983Megnézem
Dr. Kovács Géza szaporodásbiológus szakállatorvos

Dr. Kovács Géza szaporodásbiológus szakállatorvos

  • 7400 Kaposvár Nándor utca 33 Megnézem
  • +36 (82) 413387Megnézem
Dr. Pelbát és Társa Kft.

Dr. Pelbát és Társa Kft.

  • 7400 Kaposvár Baross G. utca 8 Megnézem
  • +36 (30) 9469244Megnézem

Hirdetés

dr. Kelemen Kálmán

dr. Kelemen Kálmán

állatorvos

  • 7400 Kaposvár Kodály Zoltán utca 18 Megnézem
  • +36 (82) 311956Megnézem
Pegivet Kft.

Pegivet Kft.

  • 7400 Kaposvár Baross Gábor utca 8 Megnézem
  • +36 (30) 6288053Megnézem
Dr. Göcző Sándor

Dr. Göcző Sándor

állatorvos

  • 7463 Magyaratád Szent István utca 11 Megnézem
  • +36 (82) 371065Megnézem
Liz-Vet Kft.

Liz-Vet Kft.

  • 7400 Kaposvár Corvina tér 6 Megnézem
  • +36 (20) 5809983Megnézem