Debrecen látnivalók

hirdetés

Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni

Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, Hajdú-Bihar megye székhelye. A város az Alföldön fekszik, kb. 30 km-re a román határtól. Debrecen Budapesttől mért távolsága közúton kb. 224 km, vasúton 221 km.

Debrecent időnként „a kálvinista Róma” néven vagy cívisvárosként is emlegetik. Ha vasúton érkezünk Debrecenbe, először a Nagyállomás fogad minket. Innen már csak egy ugrás a város elegáns főtere, ahonnan a felújítási munkák végeztével kitiltották az autóforgalmat, így ma már csak gyalogszerrel vagy villamossal szelhetjük ketté a szökőkutakkal gazdagított, századelőt idéző teret.

Debreceni látványosságok, látnivalók

A Nagytemplom

Debrecen NagytemplomDebrecen jelképe a Református Nagytemplom. Móricz Zsigmond szavaival élve: "...két tömör tornyával mint hortobágyi bika, szembenéz az idővel". Debrecen szívében, a Kossuth téren látható a legjellegzetesebb magyarországi klasszicista építmény, a Nagytemplom, mely helyén már a 14. században is templom állt. A ma fennálló épületet a Péchy Mihály terveit felhasználó Thaler József kamarai építész tervei alapján építették 1805-től 1823-ig, de az első istentiszteletet már 1819-ben megtartották benne. A berendezést Kiss Sámuel kollégiumi rajztanár tervezte, az úrasztalt Dohányosi József debreceni asztalos, Kossuth karosszékét Derecskei József és felesége adományozta a debreceni templomnak. A padok – helybeli mesterek munkái – 3000 embernek kínálnak ülőhelyet. Az orgonát Jakob Deutsmann bécsi mester építette 1838-ban. A II. világháború idején gyújtóbomba találat érte az épületet, amelynek központi része és a nyugati torony tetőzete is leégett. Az idők során többször is felújították, s 1980-ban modern orgonát szereltek be, amellyel két hangversenyorgonája lett.

A Debreceni Egyetem Botanikus kertje

Több mint 190 éves múltra tekint vissza Debrecenben a füvészkert. A jelenlegi kert elődje a Déri Múzeum helyén - korabeli nevén Pap taván – létesített kert volt, amelynek területét 1807-ben jelölte ki Debrecen város akkori tanácsa. A kert a Református Kollégium felügyelete alatt állt és a természettudományos képzést szolgálta. A gyűjtemény mintegy 8000 növényfajt mutat be. A tó mellett spireasövénnyel szegélyezett pihenőtér közepén őrködik a két híres botanikus és az első magyar füvészkönyv szerzője: Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály mészkő szobra. A szobor mögött látható a kert legszebb több száz éves kocsányos tölgye, amely a régi Nagyerdő emlékét idézi.

Debreceni Megyeháza

A Hajdú-Bihar megyei Megyeháza Debrecenben, a Piac utca 54. szám alatt áll. Az egyik legszebb magyar szecessziós épület. Az egykori Hajdú vármegye megyeházáját Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján építették 1911-1912-ben. A telken állt egykor Debrecen első vendégfogadója, a Fejérló Szálló. Eddig terjedt a történelmi belváros, itt ért véget a Nagytemplomtól iduló 670 m hosszú fahíd, amelyen száraz lábbal járhattak a cívisek. A fahidat 1824-ben bontották el, amikor lecsatornázták a főutcát. A Fejérló Szálló udvarán színielőadásokat is tartottak. Wesselényi Miklós Nemzeti Játékszín Társasága tartotta a város első hivatalos magyar nyelvű színielőadását, 1798. augusztus 11-én. Kolozsvár után itt szólalhatott meg másodszor magyarul a Hamlet. Az előadásoknak az 1811-es tűzvész vetett véget.

Zsuzsi Erdei Vasút

A Zsuzsi Erdei Vasút Magyarország legrégebbi, ma is üzemelő kisvasútja. A Debrecenből induló vasút 16 km-en keresztül halad az erdős, pusztás tájakon.

Gasztronómia Debrecen

Debreceni töltött káposzta, orjaleves, hortobágyi húsos palacsinta, slambuc, szürkemarha-húsból készült különlegességek, halászlé, kemencében sütött-főzött ételek… Csak néhány példa a Debrecenre jellemző, másutt sehol meg nem található gasztronómiai kínálatból. Debrecen hangulatos éttermeiben különféle ízletes magyaros és táj-jellegű ételek közül választhat az enni-inni vágyó vendég. A térségre jellemző enyhén zsíros, hajdúsági ételek mellett a reformtáplálkozás hívei is megtalálják a számukra legmegfelelőbb ételspecialitásokat, így például a hortobágyi biohalakból készített fogásokat. Debrecen kiváló, a szakma mesterei által vezetett cukrászdáiban érdemes megkóstolni a hagyományos módon készített dobostortát, Rákóczi-túrost, a cukormentes süteményeket vagy a tönkölybúzalisztből sütött pogácsát.

Fürdőkultúra Debrecenben

Megújító gyógyvíz a Nagyerdőn

Debrecen első fürdőházát 1826-ban építették. A fürdőkultúra fejlesztésében az 1930-as évek hoztak nagy változást: Pávai Vajna Ferenc kutatómunkája eredményeként gyógyvizet találtak a Nagyerdőn. Hamarosan megnyílt a strand és jelenlegi helyén megkezdte működését a gyógyfürdő, ma Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont. Az egész évben nyitva tartó, 65 Celsius-fokos hévízzel rendelkező gyógy- és termálfürdő nátriumkloridos, hidrogénkarbonátos, jódos, brómos, konyhasós, lúgos kémhatású gyógyvize reumatikus, bőrgyógyászati betegségek, és nőgyógyászati problémák enyhítésére kiválóan alkalmas. Különösen kedvelt az úgynevezett váltófürdő, amely az érrendszer regenerációjában játszik fontos szerepet.

Hortobágy Kilenclyukú híd

Kirándulás a Hortobágyra

Jellemző debreceni programok

Debreceni kultúra

Déri Múzeum

A város központjában található a több mint egy évszázados múltra visszatekintő Déri Múzeum, amely gazdag régészeti, helytörténeti, képzőművészeti, kulturális, néprajzi gyűjteményével, történelmi relikviáival a magyar nemzet egyik felbecsülhetetlen kincse.

Debreceni Irodalmi Múzeum

Debreceni Irodalmi Múzeum a város gazdag irodalmi hagyományait gyűjti és mind nagyságát, mind minőségét tekintve országosan a legjelentősebb.

Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum

A Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum ,a belvárosában, a Péterfia utca elején, a művész egykori szülőházának helyétől nem messze, egy ahhoz hasonló tornácos épületben található. Itt kapott helyet, az időszaki kiállítások mellett, a világhírű szobrászművész Medgyessy Ferenc életművének jelentős darabjait bemutató állandó kiállítás, illetve itt rendezik meg évről évre a helyi képzőművészeti élet legnagyobb seregszemléjét, a tavaszi- és az őszi tárlatot.

Holló László Emlékmúzeum

A Holló László Emlékmúzeumot 1978-ban hozták létre a festő hagyatékának gondozói. Az egykori Hrabéczy-villában berendezett kiállítás anyagának gondozója a Déri Múzeum.

Debreceni Református Kollégium Múzeuma

A Debreceni Református Kollégium Múzeuma a Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények tagintézménye.

Erdőspusztai Bemutatóház

Az Erdőspusztai Bemutatóház az erdőspuszták egykori mindennapjait mutatják be a Debrecen határában található múzeum állandó tárlatai.

MODEM (Modern és Kortárs Művészeti Központ)

Debrecenben található az ország második legnagyobb kortárs galériája a MODEM (Modern és Kortárs Művészeti Központ), mely jelenleg Közép-Európa legkorszerűbb művészeti galériája.

Csokonai Színház

A mintegy másfél évszázados múltra visszatekintő Csokonai Színház a debreceni színjátszás központi műhelye. A drámai, tác- és operatagozattal működő, három játszóhellyel is rendelkező színház rendkívül gazdag repertoárja minden korosztály számára kínál igényes előadást.

Vojtina Bábszínház

A városban található Közép-Európa egyik legszínvonalasabb bábszínháza, a Vojtina, mely nem csupán színházi produkciókkal, de tematikus játszóházakkal és kiállításokkal is várja a közönséget. A Vojtina Bábszínház ma is azon az úton jár, amelyen 1975-ben még együttesként elindult. Évadjaik műsortervét továbbra is a népmesékre, és a magyar klasszikusok alkotásaira építik, de válogatnak a nagy meseírók írásaiból is.

Forrás: Útisúgó.hu

Wikipédia

Kapcsolódó oldalak: Debrecen.hu

Hortobágy

Aquaticum

Református Kollégium

Zsuzsi Erdei Vasút

Kapcsolódó cikkek: Megyeszékhely: Debrecen

Tavaszi Fesztivál 2009

Szeged látnivalók

Keressen Debrecenben!

Szálloda Debrecen

Étterem Debrecen

Vendéglátás Debrecen

Hotel Debrecen

Cukrászda Debrecen

Múzeum Debrecen

Színház Debrecen

Taxi Debrecen

Térkép Debrecen

Útvonaltervező Budapest Debrecen

Névnap

2014
okt
24

A mai napon Salamon, Antal látogatóinkat köszöntjük!

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

MTT Média © 2008-2014. Minden jog fenntartva